-
Az Ön kosara üres!
Bemutatkozik:
Csepcsányi László
Csepcsányi családi gazdasága a 900-as évek elején kezdődött mikor a Nagyapám kitanulta a molnár szakmát és épített egy malmot Heves megye Hevesen. Ahogy gyarapodott a malom úgy gyarapodot a földbirtoka is körülötte. Gabonát napraforgót kukoricát termeltek meg teheneket is tartottak sok más egyébb háziállat mellett. Aztán jött az államositás és mindent elvettek tőlük a saját malmában dolgozhatott mint molnár majd onnan ment nyugdíjba is a 60-as évek végén. Én az unokája Csepcsány László 90-es évek elején léptem be a képbe mikor vissza kaptam a földjeinek egy kis töredékét 180 hektárt. Ezen gazdálkodok én meg a családom. Gabonát napraforgót kukoricát termelve ahogy Nagyapámtól tanultuk.
Csepcsányi Adrienn
Családi gazdaságunk története még a régi időkre nyúlik vissza, amikor még a dédszülők egyik része nagy tanyás gazda volt a másik része pedig malomtulajdonos. A szocializmusban kuláknak lettek kikiáltva és mindent elvettek tőlük az államosítás folyamám, a saját malmukban kellet alkalmazottként dolgozniuk.
A nagyszülők pestre költöztek és itt kezdtek új életet. Majd a rendszerváltással megélhették azt hogy, a kárpótlási jegyek álltal újra földet tudtak vásárolni. Természetesen ez csak kis töredéke volt annak amit a családunktól elvettek. Mivel a nagyszülők már a nyugdíjas korosztályba tartoztak, így idővel a kezdődő gazdaságot az édes szüleim vették át.
Nekem pedig magától érthetődő volt , hogy agrártudományi egyetemen végezzek. Tanulmányaim után fiatal mezőgazdasági termelők indulásához nyújtott támogatásra pályáztam 2009 őszén,amit sikeresen megnyertem, így én is elkezdtem a vállalkozásomat. Állattenyésztő mérnökként végeztem ezért természetes volt hogy az állattartás lesz a fő profilom. Magyartarka szarvasmarhákat vettem a tanyára. A tej felvásárlási ára alacsony, nagy energia egy csalándak a kevés egyedszámú gépesítetlen hagyományos tartástechnológiájú tehéntartás,ezért kézműves sajt készítésbe kezdtem.
Most kézműves sajtjaimat, lekvárjaimat, szörpjeimet, savanyúságaimat árusítom pesten. Tanyánkon gazdálkodó család vagyunk akik visszataláltak az ősi gyökerekhez.
Célom hogy nagy- és dédszüleink természetközeli életformálya, tudománya, bölcsessége ne veszzen el. Aki natúr, egészséges élelmiszereinkre kiváncsi vagy aki tanulni szeretne házi sajtkészítést várom szeretettel.
Csepcsányi Adrienn